in

Mi a hitelfolyósítás?

Mi a hitelfolyósítás?
Mi a hitelfolyósítás?

A hitelfolyósítás során a hitelező kifizeti az igényelt pénzösszeget a kölcsönvevő számára, levonva a folyósítás díját illetve egyéb díjakat. Ezen összeg egyből a hitelért folyamodó egyénhez kerül, vagy egy arra feljogosított harmadik fél számára aki a pénzt fogja felügyelni. Az adósnak kötelessége visszafizetni a hitelt az előre meghatározott időkereten belül.

A hitelszerződésben feltétlen szerepelnie kell minden olyan kiadásnak, költségnek ami a hitellel kapcsolatos, illetve a hitel folyósításának körülményeiről.

Szerepelhet a szerződésben továbbá, hogy hogyan is használhatja az adós a pénzt, diákhitel esetében például az iskolai költségek fedezésére, például tankönyvek vásárlására fordíthatja az összeget.

Az adós a hitel folyósításáig megszakíthatja a folyamatot ha úgy gondolja hogy nincs szüksége ezen pénzforrásra, ám amint a hitel folyósításra került, az adós lesz a felelős az összegért, amely “büntetlenül” nem visszatéríthető a szerződésben feltüntetett részletek és futamidő lejárata előtt. Fontos tehát hogy átgondolja a hitelt felvevő, hogy tényleg szüksége van-e a pénzre. Ha túl sokáig vár a megszakítással, megeshet hogy bizonyos díjakat újra be kell fizetnie.

A folyósítás ideje a szerződésben megállapított kondícióktól függ. A szerződésnek tartalmaznia kell a hitelfolyósítás megkezdésének dátumát, hogy mikorra kell a pénznek megérkeznie a számlára.

Mit gondolsz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

GIPHY App Key not set. Please check settings

Hogyan válasszuk ki a legjobb hitel visszafizetési konstrukciót?

Hogyan válasszuk ki a legjobb hitel visszafizetési konstrukciót?

Hogyan befolyásolják a hitelek a hiteltörténetünket?

Hogyan befolyásolják a hitelek a hiteltörténetünket?