in

Kedvezőbb feltételű bankgarancia- és hitelprogramok (1. rész)

Bankgarancia és hitelprogramok
Bankgarancia és hitelprogramok

A Vidékfejlesztési Minisztérium áttekintette azokat a hitelkonstrukciókat, amelyek a nehéz helyzetben lévő állattartókat, termelőket és élelmiszeripari vállalkozásokat segíthetik. Kedvezőbb feltételekkel igényelhető mostantól az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram, valamint az MFB Élelmiszeripari Bankgarancia Program, és a közeljövőben az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram. Megjelent a vonatkozó két közlemény a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján, valamint a kormányhatározat a Magyar Közlönyben.

TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram

A módosítással a TÉSZ Hitelprogramban alkalmazott maximális türelmi idő 2 évről 4 évre, a futamidő 5 évről maximum 7 évre emelkedett. Fontos, hogy legkésőbb 2013. december 31-ig lehet hitelszerződést kötni. A Hitelprogram 2008. évi indulása óta, a megváltozott gazdasági körülmények következtében módosult az ügyleti kamat mértéke. A 2012. február 23-ától megkötött, illetve a futamidejében vagy türelmi idejében módosított szerződéseknél az MFB Zrt. által nyújtott hitelek folyósításának, illetve ahitelszerződés módosításának feltétele, hogy a vállalkozás egyszeri, 2%-os kezességvállalási díjat fizessen a Magyar Államnak.

Agrár Forgóeszköz Hitelprogram

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) agrár forgóeszköz-hitel programjának keretösszege 15 milliárd forint, ebből az állattartók rendelkezésére 10 milliárd, míg a növénytermelők számára 5 milliárd forint áll.

A termelők által felvehető hitel összege 1-50 millió forint között lehet, míg a termeltetők – az integrátorok – által felvehető kölcsönösszegét 250 millió forintról 500 millió forintra emelte a kormány. A termeltetők köre is bővül a baromfi- és sertéságazaton kívül a nyúl- és szarvasmarha-ágazat is bekerül ebbe a körbe.

hitel futamideje pedig háromról hat évre nő. A türelmi idő pedig egy év helyett három év lesz.

Újdonság még, hogy a hitel a jövőben felhasználható lesz meglévő hitel kiváltására is. Jelentős segítséget jelenthet az igénylőknek, hogy a 2012. november 1-jétől hatályos hitelszerződéssel rendelkező vállalkozásoknak a november 1-jét követően esedékes kamatfizetéshez 50%-os, maximum évi 4 százalékpontnyi kamattámogatást biztosít. A hitel az MFB közlemény megjelenésétől lesz elérhető a módosított feltételekkel a hitelintézeteknél.

Kiadó: Vidékfejlesztési Minisztérium

Forrás: MTI – OS

Mit gondolsz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

GIPHY App Key not set. Please check settings

Élelmiszeripari Bankgarancia Program

Kedvezőbb feltételű bankgarancia- és hitelprogramok (2. rész)