Lakossági banki szolgáltatások ingyen?

A lakossági banki szolgáltatások ingyenességének közgazdasági és strukturális megalapozottsága.

A modern pénzügyi közvetítőrendszer fundamentális kérdése, hogy a kereskedelmi bankok üzleti modellje mennyiben támaszkodik a lakossági ügyfelektől beszedett közvetlen díjakra, és mennyiben lenne fenntartható a működésük kizárólag a náluk elhelyezett források kihelyezéséből származó kamateredményre alapozva.

A bankrendszer történelmi fejlődése során a letétkezelési funkciótól elmozdult a lejárat-transzformáció és a pénzteremtés irányába, ahol az ügyfélbetétek nem csupán megőrzendő értékek, hanem a hitelezési tevékenység elsődleges forrásai.

Ebben a kontextusban a lakosság részéről felmerülő igény, miszerint a pénzük használatba adása (a betét elhelyezése) elegendő ellentételezés kellene, hogy legyen a kezelés ingyenességéért, nem csupán érzelmi alapú elvárás, hanem a „forráselőny” (funding benefit) elméletén alapuló közgazdasági racionalitás.

A banki közvetítés elméleti keretei: A betét mint implicit fizetési eszköz

A bankolás elméleti modelljei szerint a hitelintézetek két alapvető funkciót látnak el: likviditást biztosítanak a betéteseknek és hitelt a beruházóknak. A lakossági folyószámla-szerződés jogilag egy olyan sajátos konstrukció, amelyben az ügyfél (hitelező) bocsát rendelkezésre forrást a bank (adós) számára, cserébe a bármikori hozzáférésért és a tranzakciós képességért.

Ez a viszony azonban aszimmetrikus.

Miközben a bank a látra szóló betéteket kockázatmentes vagy magas hozamú eszközökbe fekteti (például jegybanki betétekbe vagy állampapírokba), az ügyfélnek fizetett kamat gyakran a zéróhoz közelít. Ez a különbözet, a nettó kamatmarzs (Net Interest Margin – NIM), képezi a banki profitabilitás gerincét.

A forráskezelés stratégiája az utóbbi évtizedekben agresszívabbá vált. A bankok felismerték, hogy a lakossági betétek a legstabilabb és legolcsóbb forrást jelentik a pénzpiacon elérhető hitelekhez képest. A „funding benefit” koncepciója szerint a bank azáltal realizál nyereséget, hogy a piaci kamatoknál (pl. a jegybanki alapkamatnál) jelentősen alacsonyabb áron jut tőkéhez a lakosságtól.

Ha egy bank képes ezen a marzson keresztül elegendő jövedelmet generálni, akkor a tranzakciós szolgáltatások – mint az utalások vagy a számlavezetés – költségeit elvben fedezhetné a források használatából származó nyereség.

A globális és hazai jövedelmezőségi mutatók összehasonlítása (2024-2025)

A bankrendszer nyereségessége az elmúlt évek kamatemelési ciklusai alatt rekordokat döntött. Az alábbi táblázat szemlélteti a szektor erejét és a bevételi források súlyát.

Az adatok alapján látható, hogy a magyar bankszektor jövedelmezősége (22,6%-os RoE) nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő. Ez a profitabilitási szint felveti a kérdést: ha a bankok ilyen magas megtérülést érnek el a tőkéjükön, valóban szükség van-e a lakossági tranzakciók közvetlen megsarcolására?

Az MNB stabilitási jelentése szerint a kiemelkedő jövedelmezőség egyik fő forrása a nettó kamateredmény maradt, még akkor is, ha 2024 második felében enyhe csökkenés mutatkozott a jegybanki kamatvágások hatására.

A forráselőny mechanizmusa: Mennyit ér a betétes pénze a banknak?

A bankok számára a lakossági betét nem csupán egy passzív tétel, hanem egy olyan eszköz, amelynek használati értéke a piaci kamatokkal arányosan nő. Amikor a jegybanki alapkamat magas – Magyarországon 2024 júniusában 7,00% volt –, a bankok a náluk elhelyezett, jellemzően 0,01%-on kamatozó lakossági folyószámla-egyenlegeket kihelyezhetik a jegybanknál vagy az interbank piacon.

Az Egyesült Királyságban végzett elemzések szerint a nagybankok esetében a folyószámlák utáni forráselőny a betétállomány 1,6–1,8 százalékát tette ki. Magyarországi környezetben, ahol a kamatkülönbözet (spread) gyakran még szélesebb, ez az érték magasabb lehet.

Ha egy ügyfél átlagosan 1 000 000 forintot tart a számláján, és a piaci kamat 7%, a bank számára ez a pénz évente 70 000 forint bevételt generálhat. Ezzel szemben egy átlagos lakossági számla éves vezetési és tranzakciós költsége az ügyfél számára 20 000 – 40 000 forint között mozog. Ez világosan jelzi, hogy a bank a forrás használatából származó kamatnyereségből bőségesen fedezni tudná a szolgáltatás költségeit, sőt, még profitot is realizálna a díjak felszámítása nélkül is.

Az ügyfélbetétek használatának jövedelmezősége (Becslés)

A fenti modell alátámasztja a felhasználói felvetést: a bankoknak valójában nem lenne szükségük tranzakciós díjakra a fenntartható működéshez a jelenlegi kamatkörnyezetben. A díjak felszámítása tehát nem költségfedezeti kényszer, hanem a profitmaximalizálás eszköze, amely a 22,6%-os tőkearányos megtérülés elérését szolgálja.

A technológiai fejlődés és a tranzakciós költségek csökkenése

A bankok gyakran hivatkoznak a magas informatikai költségekre és a biztonsági fejlesztésekre, mint a díjak indoklására. Azonban a kutatási adatok azt mutatják, hogy a digitalizáció drasztikusan csökkentette a banki tranzakciók határköltségét. Egy elektronikus utalás (EFT) marginális költsége ma már mindössze 0,55 kanadai dollár (kb. 150 forint) körüli szinten mozog, és a volumen növekedésével ez az összeg tovább csökken.

A digitális transzformáció során a bankok IT-kiadásainak jelentős része (mintegy 60%-a) a meglévő, elavult rendszerek üzemeltetésére („run-the-bank”) megy el, ami gátolja a hatékonyság növelését. Ezzel szemben a neobankok (pl. Revolut, Monzo) modern, felhőalapú infrastruktúrája lehetővé teszi a tranzakciós díjak szinte teljes eltörlését. A neobankok modellje bizonyítja, hogy a technológia segítségével az ingyenesség nem csupán elméleti lehetőség, hanem működő üzleti valóság.

A fizetési módok társadalmi költsége Magyarországon (MNB adat)

Az MNB 2024-es elemzése rávilágít, hogy az elektronikus fizetések terjedése hatalmas megtakarítást jelent a nemzetgazdaság számára.

*Hipotetikus, magas kihasználtságú elektronikus fizetési szerkezet esetén.

Az MNB megállapítása szerint, ha Magyarországon az elektronikus fizetések aránya elérné az északi országok szintjét, évente 103 milliárd forintnyi társadalmi költséget lehetne megtakarítani. Ez az összeg önmagában fedezhetné a lakossági számlavezetési díjak jelentős részének eltörlését, ha a bankok a hatékonyságjavulásból származó hasznot megosztanák az ügyfelekkel.

A szabályozási és adókörnyezet: A tranzakciós illeték súlya

Magyarországon az ingyenes bankolás egyik legfőbb akadálya a pénzügyi tranzakciós illeték rendszere. Az állam minden egyes utalás, készpénzfelvétel és devizaváltás után illetéket szed be a bankoktól, amelyet azok szinte minden esetben áthárítanak a lakosságra. 2024 augusztusától a készpénzfelvételi illeték 0,6%-ról 0,9%-ra, az átutalási illeték 0,3%-ról 0,45%-ra emelkedett.

Bár a kormány 2024 végéig díjstopot rendelt el a lakossági bankszámlákra, ez a védelem 2025 januárjában lejárt, ami a költségek megugrásához vezetett az olyan nagy szereplőknél, mint az OTP vagy a K&H. Ez a szabályozási környezet torzítja a piaci versenyt, és mesterségesen magasan tartja a bankolás költségeit, még akkor is, ha a bank saját működése egyébként lehetővé tenné az ingyenességet.

Az illetékmentes sávok (pl. 50 000 forint alatti lakossági utalások mentessége) ugyanakkor lehetőséget adnának a bankoknak a „mindennapi” ingyenes bankolás biztosítására, de a pénzintézetek gyakran még ezekben a sávokban is felszámítanak saját kezelési költséget, tovább növelve profitjukat a kamateredményen felül.

A tranzakciós illeték mértéke és az áthárítás hatása (2025)

*Az első 50 000 forint illetékmentessége után számolva.

A bankok érvelése szerint ők csupán „adóbeszedőként” működnek, és az illetéket nem maguknak tartják meg. Azonban az elemzések rávilágítanak, hogy a banki díjak gyakran meghaladják az illeték mértékét, így a bankok az adóváltoztatásokat alkalomként használják fel saját jutalékaik emelésére is. Ez ellentmond annak a szemléletnek, hogy a bank az ügyfél pénzének használatából származó hasznot a szolgáltatás javítására vagy olcsóbbá tételére fordítsa.  

A neobanki modell: Útmutató az ingyenességhez?

A Revolut, a Wise és más fintech szolgáltatók sikere alapjaiban rengette meg a hagyományos banki jutalékszerkezetet. A Revolut 2024-es adatai szerint 3,1 milliárd fontos bevételük 72%-os éves növekedést mutat, miközben az ügyfelek milliói használják a szolgáltatást alapvető számlavezetési díjak nélkül.  

A neobankok bevételei nem a lakossági tranzakciós díjakból, hanem diverzifikált forrásokból származnak:

1. Interchange jutalék: Minden kártyás vásárlás után a bank megkapja a tranzakció értékének kb. 0,2%-át a kereskedőtől. A Revolut esetében ez a bevétel a forgalom növekedésével exponenciálisan emelkedik.  

2. Prémium előfizetések: Az ügyfelek egy része hajlandó havidíjat fizetni extra szolgáltatásokért (biztosítás, kriptokereskedés, fémkártya), ami keresztfinanszírozza az ingyenes alapfelhasználókat.  

3. Hitelezés és kamatjövedelem: A neobankok egyre nagyobb részét képzik a bevételeiknek a náluk elhelyezett betétek kihelyezéséből származó kamatok (NIM), hasonlóan a hagyományos bankokhoz.  

Ez a modell bizonyítja, hogy a banki működés fenntartható a lakossági tranzakciós díjak nélkül is, ha az intézmény hatékonyan aknázza ki a skálázhatóságot és a technológiai előnyöket. A hagyományos bankok azért kényszerülnek (vagy érzik úgy, hogy kényszerülnek) a díjak fenntartására, mert a fiókhálózatuk és az adminisztratív apparátusuk fenntartása olyan fix költséget jelent, amelyet a neobankok egyszerűen elimináltak.  

A „Free Banking” közgazdasági paradoxona: Az Egyesült Királyság példája

Az Egyesült Királyságban évtizedek óta jelen van a „free banking” modell, ahol a folyószámlák vezetése és az alapvető tranzakciók ingyenesek, amíg az egyenleg pozitív. Azonban a kutatások rámutatnak, hogy ez a modell „rejtett” költségeket hordoz. A bankok a bevételkiesést a folyószámlahitelek (overdraft) magas kamataival, a rejtett devizaváltási marzsokkal és a keresztértékesített termékekkel (pl. biztosítások) kompenzálnak.  

Az elemzések szerint a „free banking” modellben valójában a szegényebb, gyakran folyószámlahitelbe csúszó ügyfelek finanszírozzák a tehetősebb, pozitív egyenleggel rendelkező ügyfelek ingyenességét. Ez etikai kérdéseket is felvet, ugyanakkor alátámasztja azt a tényt, hogy a bankrendszer képes az ingyenes alapszolgáltatások biztosítására, ha a profitot más szegmensekből termeli ki.

A magyarországi helyzetben a bankok profitabilitása (22,6% RoE) olyan magas, hogy még ezen „rejtett” adók nélkül is képesek lennének az ingyenesség biztosítására, csupán a kamatmarzsuk terhére.  

A jövő kilátásai: AI, Digitális Euro és a költségcsökkentés új hulláma

A bankrendszer előtt álló következő nagy váltás a mesterséges intelligencia (AI) integrációja és a központi banki digitális valuták (CBDC) megjelenése. Az AI alkalmazása a szoftverfejlesztésben és az ügyfélszolgálatban tovább csökkentheti az operatív költségeket. A digitális euro bevezetése pedig olyan infrastruktúrát kínálhat, amely a tranzakciók költségét a bankrendszer szintjén is a nullához közelíti, megkérdőjelezve a hagyományos kereskedelmi bankok közvetítői díjainak létjogosultságát.

Az MNB 2025-ös makroprudenciális jelentése kiemeli a bankrendszer ellenállóképességét és tőkehelyzetét, ami lehetőséget adna a hosszú távú, ügyfélközpontú stratégiák kialakítására. A „fizetési kérelem” (request to pay) és más azonnali fizetési megoldások terjedése már most is kínál illetékmentes és díjmentes alternatívákat, ha az ügyfelek tudatosan használják ezeket.  

Következtetéseink

A kutatás átfogó elemzése alapján az alábbi főbb következtetések vonhatók le:

1. A bankok elméletileg képesek az ingyenességre: A 2024-es 22,6%-os tőkearányos megtérülés és a magas kamatkörnyezetből származó forráselőny bőségesen fedezi a lakossági számlavezetés operációs költségeit. A tranzakciós díjak felszámítása elsősorban profitmaximalizálási, nem pedig költségfedezeti kérdés.  

2. A technológia eliminálja a költségeket: A digitális tranzakciók határköltsége elhanyagolható (kb. 150 Ft vagy kevesebb). A neobanki modellek bizonyítják, hogy a fiókhálózat nélküli, jutalékmentes működés fenntartható és nyereséges.  

3. Szabályozói gátak: Magyarországon a pénzügyi tranzakciós illeték a legfőbb akadálya a valódi ingyenességnek. Ez az adóteher torzítja a piacot és kényszerű költséget ró mind a bankra, mind az ügyfélre.  

4. Implicit fizetés: Az ügyfelek valójában „fizetnek” a bankolásért azáltal, hogy nulla százalékos kamaton hagynak forrásokat a banknál, amit az piaci kamatokon helyez ki. Ez a „forráselőny” a bankok legstabilabb bevételi forrása, ami önmagában is legitimizálná az ingyenes kezelést.  

Végső soron a banki szolgáltatások ingyenessége nem csupán vágyálom, hanem közgazdaságilag alátámasztott modell, amely a hatékonyság növelésével, a digitális csatornák előtérbe helyezésével és a szabályozói környezet (pl. tranzakciós illeték) reformjával széles körben megvalósítható lenne.

Amíg azonban a bankok képesek a lakossági oldalon mind a kamatkülönbözetet, mind a közvetlen jutalékokat egyszerre beszedni, addig az ingyenesség csak a legversenyképtelenebb ügyfelek vagy a leginnovatívabb rétegek (neobank-használók) számára marad elérhető.

---

Cikkünkhöz használt források: