A floráriumok olyan üvegbe zárt miniatűr világok, amelyek saját ökoszisztémával rendelkeznek. A legköltséghatékonyabb megoldás az, ha magad készíted el az ízlésednek megfelelő változatot.
Ebben az esetben ráadásul bármilyen beleillő növénnyel teleültetheted, és a saját tetszésed szerint dekorálhatod. Vannak apróbb és nagyobb méretű üvegek is, amelyekben kialakítható egy florárium. Ehhez minden szükséges eszközt megtalálsz a Kert és Otthonbolt webshopjában.
Hogyan lehet egy lezárt üvegben élet?
Ha eddig nem hallottál még a floráriumokról, akkor bizonyára benned is felvetődött, hogy miként lehet élet egy lezárt üvegben. Nos, a növények a levegő újrahasznosításával, valamint a vízzel teljesen önálló ökoszisztémát tudnak kialakítani. Ez az oka annak, amiért emberi beavatkozásra nem is igen van szükség.
Egyedül akkor érdemes egy ilyen minikertbe beavatkozni, ha valamelyik növény megpróbál egyeduralkodóvá válni és túlságosan nagyra nő. Egy hosszú, erre a célra kialakított csipesz segítségével éppúgy meg lehet ritkítani, mint például a természetben egy sövényt sövényvágó ollóval.
Fontos tippek a florárium elhelyezése kapcsán
A terráriumot úgy kell elhelyezni, hogy lehetőség szerint ne érje tűző napfény. Elég, ha szórt fényt biztosítunk a számára, de ha erre sincs lehetőség, akkor egy hideg fényű LED-izzó is elég fényforrás gyanánt. Ami még fontos, hogy válasszunk olyan helyiséget a floráriumnak, ahol nagyjából állandó a hőmérséklet.
Érdemes időt szánni a tervezésre
Egy floráriumba olyan apróbb növényeket célszerű telepíteni, amelyek lassan növekednek, így jól érzik magukat kicsire zárt helyen is. Egy néhány literes üvegbe főként pozsgás növényeket célszerű telepíteni, esetleg kisebb kaktuszokat. Ezen növényeknek száraz levegőre van szüksége, így félig nyitott üvegben helyezzük el őket.
Egy 10-25 literes lezárható üvegben már egy kisebb dzsungelt is ki lehet alakítani. Az üvegben párás és meleg környezet fog létrejönni, így tehát praktikus olyan növényeket választani, amelyek számára ezek a feltételek ideálisak. Ilyenek a mohák, a páfrányok és a trópusi növények is.
Mi mindenre van szükség egy florárium kialakításához?
A tetszőleges méretű üveg mellett az aljára kavicsokat kell tenni, ezek gondoskodnak ugyanis a víz elvezetéséről. Kreatív és hobbi boltokban olyan színű és formájú kavicsokat találsz, amilyeneket csak szeretnél.
A kavicsokra virágföldet helyezz. Vedd figyelembe a növények igényeit: a pozsgás növények és a kaktuszok számára válassz homokos fajtát vagy kaktuszföldet. A nagyobb páraigényű fajokat rostban gazdag, tápdús, savanyú virágföldbe kell ültetni.
A fent említett webshopból megvásárolható teleszkópos, hosszú nyelű ásóval könnyen vájhatsz egy-egy apróbb mélyedést a növényeknek, amikbe ültetni fogod őket. Dekorációhoz használhatsz apróbb faágakat, kavicsokat egyaránt, engedd szabadjára a fantáziád!