Ha gyengül a hazai fizetőeszköz ahhoz a devizához képest, melyben fel lett véve az adott kölcsön, akkor ez nagyban kihatással van a törlesztő részletekre is. Azok a hitelek, melyek nem lettek forintosítva, ott nagyban kell számítani arra, hogy a svájci frank példátlan megerősödése miatt a törlesztéseknek a mértéke akár negyedével is nőni fog.
A gépkocsi hitelesek nagy részét érinti a forint gyengülés hatása, hiszen rájuk nem vonatkozott az idén januárban hatályba lépő forintra átszámolási törvény. A deviza kölcsönt felvevők is foghatják a fejüket.
Egyedül a jelzáloghitellel rendelkezők nincsenek már kitéve a svájci frank forinttal szembeni drasztikus árfolyam növekedésére. A hazai bankok november végén zárták a pozícióikat a jelzálog alapú devizahitelek esetében, így akkor a Magyar Nemzeti Bank a rendelkezésükre bocsátotta azt az összeget, melyből megvásárolták a forintosításhoz szükséges svájci frankot.
Ha Önnek gépkocsira felvett deviza hitele van, akkor mindenképpen menjen el bankjához, ahol részletesen tájékozódhat arról, hogy miként lehetséges esetlegesen átütemezni a hitelt, amelynek következtében nem várható a törlesztés mértékének növekedése havi szinten.
A bankok is érdekeltek abban, hogy vissza tudja fizetni az adósságát, így mindenképpen kezdjen egyeztetést a hitelével kapcsolatosan. Ha lehetősége van rá, akkor kérjen előtörlesztést, hogy minél hamarabb megszabadulhasson a devizában lévő adósságától. Online is érdeklődhet bankoknál, hogy milyen módon tudja rendezni adósságát.