A Budapest Bank csoport a jogszabályi határidőt betartva elszámolt devizahiteles ügyfeleivel, és ennek keretében deviza jelzáloghiteles ügyfeleinek 32 milliárd forintot, míg deviza alapú autóhiteles ügyfeleinek 27 milliárd forintot térített vissza – közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
A bankcsoport 2014-ben 48,5 milliárd forint céltartalékot képzett a visszatérítésekre.
A jelzáloghiteles ügyfeleknek visszajáró átlagos összeg 1,45 millió forint, az autóhiteleseknél 300 ezer forint volt. Az egyedi esetek ugyanakkor ettől az átlagtól jelentős eltéréseket mutatnak, hiszen a visszatérítés, illetve jóváírás összege függ például a hitelfelvétel időpontjától, a hitel összegétől, kamatától, futamidejétől – fűzik hozzá. Mivel az autóhitelek forintosítása nem volt kötelező, az érintett ügyfeleknek a Budapest Autó a következő hetekben kamatkedvezményes forintosítási ajánlatot tesz.
A jelzáloghitellel, illetve személyi kölcsönnel rendelkező ügyfeleknek a bank összesen mintegy 23 ezer levelet postázott, míg a Budapest Autó mintegy 91 ezer levelet adott postára április 30-áig.
Az elszámolással kapcsolatos megnövekedett számú feladatokra a bankcsoport belső átszervezésekkel, és közel 90 új munkatárs felvételével készült fel.
A Budapest Bank vállalta, hogy a 2010. november 27. és 2014. július 19. közötti szerződésekre vonatkozóan is elszámol az érintett ügyfelekkel, és az egyoldalú szerződésmódosítások nyomán keletkezett túlfizetéseket visszatéríti – olvasható a közleményben.