in , , ,

Önrész hitel esetében

A válság óta a bankok már csak úgy adnak nagyobb összegeket, ha rendelkezik a megfelelő önrésszel is az igénylő. Sokkal szigorúbbak lettek a felvételi szabályok, hiszen régebben úgy is adtak hitelt a bankok, hogy nem rendelkezett az adott személy semmilyen önrésszel.

Személyi kölcsönök, áruhitelek esetében nincsen szükség semmilyen önrészre a legtöbb esetben, hiszen azoknak éppen az a jelentősége, hogy a vásárló az adott terméket azonnal, kiadás nélkül haza tudja vinni.

Lakáshitelt nem lehet már úgy felvenni, hogy semmi nem kerül befizetésre. Ez egyrészt az adós érdekeit is szolgálja, hiszen régen nagyon sokan a könnyed felvétel miatt mentek bele olyan hitel ügyletekbe, melynek a nehézségeit éppen most viselik.

Autóhitelek esetében is kell önrészt befizetni. Pontosan meg van szabva bankonként, hogy egy adott összegű hitel felvételének esetében mekkora az önrész aránya.

Értelemszerűen minél több kerül befizetésre, annál kevesebb hitelt kell felvenni és ennek köszönhetően kisebb lesz a törlesztő részlet mértéke is. A bankok az önrész befizetését minden esetben a hitel szerződés megkötése előtt szokták kérni, hiszen csak akkor látszik biztosítottnak az, hogy ténylegesen rendelkezésre áll az ügyfél részéről az adott összeg.

Ha szeretne hitelt felvenni nagyobb összegben, akkor arra minden esetben számítson, hogy valamekkora mértékű önrésszel rendelkezni kell. Hogy ennek a mértéke mekkora, azt mindig az adott a bank szabja meg az adott hitel konstrukció keretében egy egységes belső szabályzat szerint.

Mit gondolsz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

GIPHY App Key not set. Please check settings

Hitelek karácsonyi vásárláshoz

Hitelek a karácsonyi vásárláshoz

A hitel felvétele hosszas lehet

A hitel felvétele hosszas lehet