in

Deloitte: derűlátóbb a magyar lakosság pénzügyeit illetően

Deloitte: derűlátóbb a magyar lakosság pénzügyeit illetően
Deloitte: derűlátóbb a magyar lakosság pénzügyeit illetően

Kissé derűlátóbb a magyar lakosság pénzügyeit illetően, mint 2012 elején volt – derült ki a Deloitte pénzügyi tanácsadó cég és a Scale Research közvélemény-kutató közös felméréséből, amelynek eredményeit szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón ismertették.

A 2014 decemberi állapotot tükröző reprezentatív kutatás szerint javul a fogyasztási hangulat, és valamelyest nő a hitelfelvételi kedv is, de még mindig növekszik azoknak az aránya, akikkel előfordult, hogy nem tudták befizetni határidőre az esedékes jelzáloghitel-törlesztésüket – mondta el Szép Péter, a Deloitte pénzintézeti szektorral foglalkozó partnere.

Ismertetése szerint a személyi hitelek volumene elérte a 2009-ben mért havi 10 milliárd forint körüli szintet, és nőtt a fogyasztási hitelek volumene is, jelenleg átlagosan 500-580 ezer forint körül van háztartásonként. Kissé csökkent – 58,5 százalékról 56 százalék alá – azoknak az aránya, akik azt mondták, „egyáltalán nem valószínű”, hogy képesek lesznek megtakarítani a következő évben.

A Deloitte előrejelzése szerint 2015 közepére megközelíti az „egészséges”, a gazdaságot támogató szintet a fogyasztási hangulat Magyarországon. A jelzáloghitellel rendelkezők 60 százaléka mondta azt, hogy előfordult már, hogy nem tudott időben törleszteni. Ez jelentős növekedés a 2012 elején mért 44 százalékhoz képest. Ennek ellenére kissé derűlátóbb ez a csoport: a 2012 tavaszi 70 százalékról 62 százalékra csökkent azok aránya, akik úgy vélték, lehetnek fizetési nehézségei a jövőben.

A fizetési módokat illetően továbbra is alacsony a fejlettségi szint Magyarországon, még mindig nagyon népszerű a postai csekkfeladás. Jól körülhatárolható azoknak a csoportja, akik rendszeresen használják a bankkártyát internetes vásárlásra: ők jellemzően felsőfokú végzettségűek, 35 év alattiak, és az átlagnál magasabb a jövedelmük. Ami a bankhasználati szokásokat illeti, a pénzügyi termékek ismerete továbbra is alacsony szinten stagnál, ugyanakkor kissé nagyobb a tudatosság. 2012 első fél évéhez képest 55 százalékról 47 százalékra csökkent azok aránya, akik egyetértettek ezzel az állítással: „nehezen igazodom ki a banki szolgáltatások, termékek világában”.

Ugyanakkor még mindig 56 százalék ért egyet azzal, hogy félni kell a hitelfelvételtől, és a válaszadók majdnem kétharmada mondta azt, hogy csak végszükség esetén szabad hitelt fölvenni.

Nagyjából ugyanekkora azok aránya is, akik nem figyelik a bankok kínálatát. A felmérésből kiderült: a magyar lakosság továbbra is személyesen szereti intézni pénzügyeit. Az embereknek csak nagyjából a tizede szerez információt az interneten folyószámlájáról, csaknem 60 százalék a bankfiókban, személyesen tájékozódik.

A bankkártya-kondíciókról való információszerzésnél még rosszabb az arány: 8 százalék keres a bank internetes oldalán, 74 százalék a bankfiókban érdeklődik. A kiszolgálással a bankfiókokban a nagy többség általában elégedett, nagyjából azt kapja, amit elvár – derült ki a Deloitte és a Scale Research közös, reprezentatív felméréséből.

Mit gondolsz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

GIPHY App Key not set. Please check settings

Lakáshitel mellé szocpol

Lakáshitel mellé szocpol

A lakosság alig kétharmada képes megtakarítani

A lakosság alig kétharmada képes megtakarítani