Kövess!Lájkold Facebook oldalunkat is! Kövess minket!

A személyi kölcsön a második leggyakoribb hiteltípus

Legalább is egy kutatás szerint: a személyi kölcsön a lakáshitel után a második leggyakrabban igénybe vett konstrukció – közölte a Cofidis Magyarország kedden, az NRC marketingkutató országos, reprezentatív kutatása alapján.

Lakáshitele az emberek 14 százalékának van Magyarországon, személyi kölcsöne pedig 13 százalékának. A kihelyezett személyi hitelállomány 320-330 milliárd forint körüli.

A kisebb összegű hitelek felé nyitást és a bizalom növekedését mutatja, hogy 2011 óta negyedével kevesebben vannak azok, akik félnek a hitelek rejtett költségeitől és ugyanennyivel többen azok, akik céljaik eléréséhez elengedhetetlen lehetőségként tekintenek az ilyen típusú külső anyagi segítségre.

A fogyasztók a korábbi évek tendenciájával ellentétben idén érezhetően kezdenek újra bízni a hitelekben, de a hiteltörlesztők száma még így is jóval elmarad a 2010 környékén tapasztaltaktól – fejtette ki a közlemény szerint Kurucz Imre, az NRC kutatási vezetője.

A Magyarországon 10 éve jelen lévő Cofidisnek a tájékoztatás szerint több tízezer ügyfele és mintegy 200 munkatársa van. A közleményben kiemelték, a Cofidis hozzájárult a lakossági hitelállomány konszolidációjához.

A Cofidist Franciaországban alapították 1982-ben, többségi tulajdonosa a Credit Mutuel bank. Jelen van Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Belgiumban, Csehországban és Szlovákiában, a magyar fióktelep 2006-ban kezdte meg tevékenységét nyolcadik országként. A Cofidis nem jelzálog alapú, szabad felhasználású, rulírozó személyi kölcsön folyósításával foglalkozik távértékesítéssel.

A Cofidis csoport több mint 10 milliárd euró kihelyezett hitelállományával az európai fogyasztási hitelezés egyik legnagyobb szereplője a közlemény szerint. Összesen mintegy 4000 munkavállalót foglalkoztat.

A személyi kölcsön a második leggyakoribb hiteltípus

Forrás: MTI

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.